Minden rendben volt. Szenvedtem, de nem annyira, mint most. Most belehalok a fájdalomba. Hogy miért? Mert mikor felejtettem, tudtam, hogy semmi esélyem és tudtam, hogy nem tetszek neki. De most?! Rám nézett. Más volt minden. Felejteni akartam. De rájöttem nem tudok. Addig nem tudom, míg nem hagyja el a sulit. Úgyis csak egy féléve van hátra. Aztán már Veszprémbe megy. Én meg még itt haldoklok az ő pillantása nélkül. Meddig bírom ezt a szenvedést. Ha nem látom hiányzik, ha látom zavarba jövök és elakarom felejteni. De nem tudom. És egy darabig nem is akarom. Elviselem a szenvedést, mert jó érzés, mikor meleg tekintete az arcomba szegeződik, és akkor megáll az idő. Nem létezik más, csak mi. Én és ő, ő és én.  Hiszen ez jó. Legalább tudom, hogy van esélyem és reménykedem. Ó, igen a remény és a kitartás. Ez fontos. De már nincs sok időm.  Mert itt hagy. És inkább szenvedek bájos képe miatt, mint, hogy azért szenvedjek, mert nem látom a bájos pofiját . =)

Kedd, egy egész érdekes nap. Minden úgy kezdődött, mint máskor. Szokásos rajzórával. Aztán mentünk az A épületbe, bioszra. Barátnőmmel ültünk. Pár perc alatt eltűnt mellőlem, ezt a sors akarta így. Hiszen mikor elment, akkor történt meg a dolgok, dolga.

Megláttam. Az idő megállt és nem tudtam mit tegyek. Csak bámultam, mint borjú az új kapura. Senki más nem számított. Mintha ott sem lettek voltak. Pármásodperc megváltoztatta a napot és életemet. Megláttam. (és idézek kedvenc könyvemből, és kedvenc könyvbeli szereplőmtől. ) Mikor megláttam őt, minden megváltozott. Már nem a gravitáció volt az, ami visszatartott a földre, ha nem ő. Akit én szerettem és még a mai napig sem tudom, hogy ő valaha érzett e úgy irántam, mint én ő iránta. Legalább csak egy percig. A szívem megállt és nem éreztem a testem. Csak ő volt ott és őt figyeltem. Szerettem volna meglátni, hogy milyen szeme van. De az arcát figyeltem és messze volt tőlem. De valahogy sejtem, hogy barna. A legjobb. De ha nem, az sem fontos.

Nem dobogott a szívem, de mikor minden visszatért a rendes kerékvágásba, mintha kiakart volna törni a vadló az istállóból. Nem akarta, hogy betörjék. Mint ezer vadló patájának dobogása a Prérin, úgy vágtatott a szívem. Csak azért, hogy az ő szíve is értem dobogjon. Bármit megtennék érte. De nem akarok rámászni és nem akarok rossz benyomást kelteni. De az esélyem elúszott. Nem fogom egy félév alatt meghódítani barna hercegemet. Szóval ez egy reményetlen szerelem kezdete, és úgy érzem, nem most fog bejeződni.