2011. november 29., kedd

Kicsi szörnyecskéké a csütörtök


A Marry The Night kisfilmjére a rajongók hetek óta várnak, Gaga pedig folyamatosan információkat csipegtetett a klipről. Elárulta többek közt, hogy az eddigi leghosszabb videoklipje lesz, és kiadott két előzetest is a videóból. Az egyiken a több mint hét perces bevezető rész eleje látható, ahol egy szanatóriumba szállítják az énekesnőt, a másikon pedig egy táncpróba látható, mely még nem biztos, hogy ilyen formában fordul elő majd a klipben.
A Lady régebben elárulta, hogy nagy meglepetéssel készül hálaadásra, így sokan azt hitték, hogy a videoklip jelenik meg akkor. Ma viszont Twitter-profilján beszámolt arról, hogy a kisfilm csütörtökön érkezik. A Marry The Night nem az utolsó megfilmesített dal lesz az albumról, mivel a népszerű énekesnő bejelentette, hogy a slágergyanús Scheiße című dala is kislemez lesz majd, és nemrég az is kiderült, hogy a botrányos Government Hooker című számhoz is készül majd klip.

Forrás: Starity.hu
ashley.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése