2013. augusztus 27., kedd

Új ötlet

My lovely Dianna <3

Well, well, well
Nos, úgy gondoltam, hogy valamivel fel kell dobni a blog életét. Eddig sincs olyan sok olvasóm, de akik itt vannak, azokat szeretem. :) Én a helyetekben már meguntam volna a sok süket csevegést tőlem, de Ti kitartóak vagytok! Szóval, mostanában elkezdtem a Facebook profilomra is kirakni egy-két bejegyzést, amit először nem igazán akartam, de legalább az ismerőseim nyomon követhetnek. Szóval ha Te, aki most olvasod, a Facebook Timi Nick profilom miatt vagy itt, légy üdvözölve. Gondolom mindenkiben felmerült, hogy mit csinálok én itt. Nos, amit egy tini lány tesz manapság. Elüti az időt, valami hasznossal, vagy kevésbé hasznossal. Azt hiszem ez inkább az utóbbi.Viszont én nagyon szeretem csinálni és kritikát írni a divatról és pár sztárról. Engem mindig is érdekelt a Hollywood-i szappanopera. Már gyerekkoromban a Csacska angyalt néztem és egyéb érdekes sorozatokat, szóval az emberek magánélete mindig kíváncsivá tett. Persze nem az olyan, hogy ki hány pasival volt együtt, mert az nem érdekel. És egyáltalán nem vagyok egy öregasszony, aki mások életében leli örömét, vagy Petúnia néni a Harry Potter-ből.  De szeretem ha van valami jó dolog a sztárvilágban amiről lehet beszélni. Számomra nem kell rossznak lennie. Én egy olyan cikknek is örülök, ami arról szól, hogy a Vámpírnaplók szívtiprója, Ian Somerhadler egy újabb kóbor cicát fogadott örökbe. Engem nem csak a sztárok élete, de a filmek és sorozatok világa is mindig érdekelt. Mint olvashattad, gyerekkorom óta sorozatokon élek. Lehetett az akár Tom és Jerry, de lehetett az egy Brazil szappanopera. Bár mostanra a szappangyárakat kerülöm. Elég ha az élet az mostanában. Viszont a Glee és Doctor Who kaliberű sorozatok egyáltalán nem állnak tőlem távol. És a Harry Potter és Szerelmünk Lapjai is szívesen jöhetnek, ha már filmekről beszélünk. Vegyes ízlésemnek köszönhetően sok minden érdekel, így a divat felé is kacsingatok. Szeretem megnézni a vörös szőnyeg meseszép vagy förtelmes ruháit és véleményt nyilvánítani róla. Nem hiába akarok újságíró lenni. De persze nem olyan kaliberű szenny és hazug lapoknál mint a People (otthoni példaként Hot) magazin, ha nem inkább a Cosmopolitan (Például Kiskegyed vagy mik vannak otthon...). Persze álmodik a nyomor, de legalább érted mire gondolok. Szóval így a végére miért is csinálom ezt? Mert szeretem. :) És ha van olyan, akinek nem tetszik, nem kell olvasnia. De had élje ki magát egy tizenhat éves lány ilyenen. Én nem járok bulizni. Nem csatlakoztam semmilyen botrányos társaságba, tehát kerülöm az alkoholt és a cigarettát, drogokat. Én bevallom egy hívő lány vagyok. (Most lehet röhögni, de ez az igazság...) És én nem fogom a YOLO (vagyis 'Egyszer élünk') divat szlogen miatt elrontani az életem. Én tanulni akarok. Egy rendes karriert szeretnék szerezni és egy szerető családot. Nem kell nekem buliznom azért, hogy jól érezzem magam. Nekem elég egy séta a parkba a szüleimmel és kirándulás a családommal, vagy skype partik a barátnőimmel. Vaaagy egyedül blogolni. Engem ez tesz egésszé és ezt legalább nem fogom megbánni tíz év múlva, vagy esetleg kilenc hónap múlva, ha valami "csoda" folytán teherbe esnék, mint ahogy a generációm egy fele ezt teszi. Szóval erről a kis hivatásomról ennyit. 
Na és mi lesz az új dolog?
Ne gondoljatok semmi komolyra. A lényeg az, hogy megpróbálok minden Vasárnap minimum három bejegyzést hozni. A témák nagyon egyszerűek lesznek. 
  • A hét színésze/színésznője
  • A hét énekese/bandája
  • A hét filmje/sorozata/musicalje
  • A hét legstílusosabb embere
  • A hét videoklipje/dala
  • A hét hőstette/botránya
Egyelőre ennyit előre. Majd később meglátjátok. Azért Vasárnap fogom ezeket hozni, mert itt akkor kezdődik a hét... :D (Amúgy meg csak akkor lesz ilyenre időm, ha majd elkezdődik a sulim.) De előfordulhat olyan is, hogy Szombaton, vagy Hétfőn fogok hozni frisset. Sőt, nálam megeshet, hogy egy vagy két hét kimaradás lesz, mivel elfoglalt ember vagyok. :( De ez persze nem jelenti azt, hogy ezeken kívül nem fogok posztolni semmit. Ha időm engedi, akkor a hét közben is hozok egy-két hírt, vagy történést velem kapcsolatban. Most úgy tervezem, hogy nem fogtok megunni. Sőt a Something Unusual-t is aktívan fogom írni, ha időm teheti, szóval itt leszek én, mindig. :) Most viszont elteszem magam holnapra/vagyis a legtöbb időzónában már mára, itt is.../. Majd jelentkezem! (Ha lehet, akkor nyugodtan adhattok visszajelzést, rólam, a blogról, új ötletről, bármiről.. :) email, hozzászólás, a bejegyzés alatti véleményezés, Facebook, Twitter, Tumblr, BÁRHOL, ahol megtalálsz.)
Az erő legyen Veletek!
xoxo, Ashley

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése